LÉT TUDAT a tudomány és a vallások közötti szakadékot kitöltő IGAZ VALÓSÁG

Nyugvó elektron, Elektroaktív elektron, Gravitron, Foton, Jomaidon, Mezon, Pozitron, Bilon, Jang=Tudon, Jin=Seton, Duton, Egységes elemi részecske=gamma sugárzás

VAJK ELLEN SZÓLOK

 

 

Ismét arra hivatkozom, hogy bármit kérdezek, arra az igenlő vagy a tagadó választ megadja az ATYA ÚRISTEN, mert Ő teremtett engem , Á-t. Ez a lélek millió évek óta végigjárta Jolamda, Jelim, Jelenich birodalmában testi életeit és utolsó néhány életére Jehovah Teremtő Úristennek adott segítőül, másik 15 segítő lélekkel együtt.

 

Jelenleg 8-an vagyunk fiziológiai testben az emberiség között, egy már eltávozott, 7-en vannak pihenő fázisban.

Megint az ATYA ÚRISTENNEL konzultálva arról , hogy miét jutott a magyarság ilyen kétségbe-ejtő helyzetbe itt a Kárpát medencében.

 

Amikor még a 6. Teremtő fiú Isten, Jehovah kizárólag a zsidósággal foglalkozott, mert erre terjedtek ki a képességei, akkor a magyarok az ATYA ISTENHEZ fohászkodva csatát csatára halmoztak Ázsiában, sőt még azt követőleg Európában is.

 

A Kárpát-medencébe első turnusban beérkezőket követően a második turnusban Attila behozta népét, de már őt ármányosan megölte nászéjszakájukon méreggel idegen felesége.

 

Az ATYA ISTEN meglátása a hangyákról, erről a földi népességről az, hogy akkor a tömörek vezetői (1000 lovas magyar) , ha kivezették volna az igaz magyarokat, akik még lóra akartak ülni és nem a földet túrni, akkor csodálatos jövő várt volna a magyarságra.

 

A moszkvai múzeum levéltárában megtalálhatók azok az iratok, amik arról tanuskodnak, hogy a magyarok vízgazdálkodással összekötött földművelést alkalmaztak Ázsia területén. Ezért tudták élelemmel ellátni hatalmas népességüket a hozzájuk csapódott népekkel együtt. Amennyiben a megmaradt lovas magyarok, Vajk királlyá választását követően végképp elhagyták volna a Kárpát-medencét, akkor hatalmas megszaporodott népességgel térhettek volna vissza diadalmasan az utolsó betelepüléskor. De Vajk, aki Szent Istvánra változott, volt az első, nemzetét eláruló, aki feladta a magyarság egyisten hitét, azaz az ATYA ISTENHEZ kapcsolódását és áttért a zsidók által hülyített európai népesség vallására, ahol édes Jézust nemcsak prófétának ismerték el, hanem Istenként tisztelték, holott még semennyi teremtő ereje nem volt, és nem volt elfogadott az ATYA ISTEN által.

 

Az itt lévő tömegekkel a zsidó-keresztény vallás elfogadtatására nagyon sok pápista hittéritőt fogadott be István, különösen gazdag javadalmakat adományozva nekik és testvérét katonai erővel lefogatva, fülébe olvadt ólmot öntetve megölte. Hasonló eset, mint ahogy Káin megölte Ábelt.

 

Ezt a személyt dicséri még mindig félrevezetés miatt az egész nemzet.

 

Az ATYA ISTEN látja a Föld népességeinek képességhalmazát.

Mivel a zsidóség leszerepelt és csak a Sátánnal szövetkezve, Ő általa vezetve csak a rosszat tette az emberiségnek, ezért ezt belátva Jehovah Úristen is elhagyta a zsidóság pártfogását 1903-ban és ettől kezdve az igaz magyar népességet segíti felgyarapodásában. Természetesen azokat nem tudja segíteni, akik kizárólag az Ő jólétük megőrzése miatt párok által csak egy gyereket fogantatnak.

A nemzet felvirágzása csak úgy lehetséges, ha minden igaz magyar , férj és feleség 3 vagy annál több gyermeket nemz és nevel fel becsülettel a haza védelmére a nemzet oltalmára.

 

István király óta beáramlott zsidók meg fognak juhászodni az iszlám nyomás hatására , mert vagy fegyvert fognak a magyarokkal együtt, vagy belső ellenségként felszámolásra kerülnek.

 

Jelenleg az ugymond „demokrácia” politika rendszerében borzalmasan kárt okozók a magyar nemzettel szemben, de a jelenlegi törvények mindenben a kezükre játszanak. (ELLENZÉKIEK)

 

Magyarország, a magyar nemzet az ATYA ISTENNEL szövetkezve erős bástyaként szolgáljon az iszlám hódítással szemben !!!!

Az iszlám rövid éveken belül véres vérengzést fog eredményezni Nyugat-Európában a Sátán és szerve az illuminátus és végrehajtói által vezetetten.

 

A magyar nép a külhoni magyarokkal együtt harcban is meg kell akadályozza az iszlám betörést.

Továbbra is erős hittel az ATYA ÚRISTENHEZ igazodva és most már a jobb belátásra került 6. Teremtő Fiú Isten , Jehovah segítségével, meg kell állítanunk az iszlám terjeszkedést.

Ennek alapja az, hogy a hazán belüli hazaárulókat innen a Kárpát-medencéből kikényszerítsük!

Menjenek Izraelbe, oda, ahova egyetlen menekültet sem fogadnak be. Menjenek oda, mert az az ő hazájuk és itt pedig ellenségesen viselkednek országon belül is és országon kívül is mocskos politikát csinálva az európai szervezetben.

 

Igaz magyarok ! Ki kit ismertek , azzal szemben alkalmazzátok a kiszorítóst, hogy megérezzék, hogy innen menniük kell!

Különben, ha ők gyengítik az országot és elözönli az iszlám, akkor elsősorban az ő torkukat fogják elvágni, mert a magyar népet tisztelik.

Nézzük azt a buta haspókot , aki ha ledolgozta a 8 órát, utána leissza magát a kocsmában és még nemzésre sem alkalmas. Ezt a mocskos aljanépet az ATYA ÚRISTEN úgy itéli meg, hogy pusztuljon.

 

Akiben van vitalitás, hazaszeretet, népének a megbecsülése, igazi családalapítási hajlam (és nem homoszexualitás meg leszbikus hajlam) az legyen a magyar nép továbbélője.

Rokonaink ott vannak Ázsiában. Ha a túlerő miatt vissza kell vonulnunk, akkor Mongóliában, Kirgizisztánban, Grúziában, Szamarkandban, Kazahsztánban boldogan fogadnak bennünket.

Az új 1000 év alatt hatalmas nemzetet kifejlesztve csodálatos létet tudunk biztosítani.

 

A Kárpát-medence a kozmikus becsapódások sorozatában , ha mi kimegyünk belőle, tökéletes letakarítást nyer.

Igaz magyarok ! Igaz hittel fohászkodjatok az ATYA ISTENHEZ ! És a lehetőségek között őrizzétek meg a Kárpát-medencét! Legyetek erősek, de ha túl nagy a túlerő, akkor van hova visszavonulni!

 

Egyetlen Teremtő Isten se pusztítja el azt, amit Ő megteremtett.

Az ATYA ISTEN mág a Sátánt sem, mert túl nagy szeretettel és együttérzéssel működő Teremtő Fiainak sarkanytúzására kell !

 

Gyenge kézzel nem lehet vezetni ezt a szaporodó, kiterjedő Mindenséget, az Univerzumot !

Mindig az erősebb győz, és a gyengébb fog pusztulni.

 

Ezért most így szemközt felkérem drága dr Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnököt és az ország vezetésében diszponált igaz magyar embereket, hogy a legkeményebb fegyveres fellépést indítsák el az iszlám bevándorlás és főleg Afrika közepéről a még semmit nem érő intelligenciájú tudatlan népek bevándorlása ellen!

 

Igaz magyarok ! Ha felismeritek a belső ellenséget, minden eszközzel forduljatok ellenük! Minden megengedehető az ATYA ISTEN megítélése szerint.

 

Csak tiszta frontok létezhetnek és egyezkedhetnek a Mindenségben!

Ugyanez volt és van a Földön előforduló Univerzumi vendégek esetében is. Olvassátok! Erről szólnak a Védák , az Upanishádok, a Tao, az eredeti zsidó Tóra, az eredeti Ótestamentum, Mani Könyve, amit a gazemberek megsemmisítettek.

A Korán, ami Mohammed éretlensége miatt Allahot nemcsak a 6. , az emberiséget teremtő Úristen elé, hanem még az ATYA ÚRISTEN elé is helyezi írásában.

 

Európa népeinek, akiknek nincsen Szent Könyve, nincs maradása a Földön.

Az iszlám le fogja darálni őket sorban.

Ebben olyan segítők játszanak közre, mint Angela Merkel, aki teljes mértékben az illuminátus hatása alatt áll és a többi felküzdött állami és politikai vezető.

 

Ez a Föld egy kohó, amiben minden ötvöződik.

Kötélhúzással példáztam azt, amikor sok kicsi húz egy kötelet elképzelése szerinti irányban, és egy nagyobb akaró az Úristen húzza a másik irányba. Lehet, hogy a sok kicsi győz és a sok eltérő irány miatt helytelen irányba húzza a jövő kötelét, a jövő folyását.

Ez mindig lehetséges. Ugyanis minden lélek , amikor kibocsátja őt a Teremtője (mint férfi a spermát) hordozza lelkében az ő irányultságát. Ehhez jön a megszületéskori pillanatnyi együtthatás. Amibe benne foglaltatik az első lélegzetkori kozmikus összsugárzás, benne foglaltatik a szülőpár genetikai kódja, benne foglaltatik a születés után az eszmélést követő környezet hatása.

Neveltetése ebbe tartozik bele. Az az ideológia, amit a szülőktől, nagyszülőktől kap, az ez utóbbiba tartozik bele.

 

Aki gyerekkorától azt a neveltetést kapta, hogy Allah az egyetlen és Te boldog leszel, ha Allahért áldozod magad más vallásúak meggyilkolásával, azokat hiába próbálja ez a nyugati értetlen civilizáció átformálni.

 

Olvassátok el!!!!

A Koránban le van írva:...., ha elég erősek lesztek, öljétek meg a más hiten lévőket!!!!!

EZT MEG IS TESZIK MÁR EGYRE GYAKRABBAN A BOLDOGSÁG REMÉNYÉBEN.

 

Kreischberg, 2016. 10. 24.

 

Sztelek Gábor Pál     és      dr Magony Takács Edit

  kutató mérnök                            orvos

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 50
Tegnapi: 23
Heti: 324
Havi: 1 553
Össz.: 36 683

Látogatottság növelés
Oldal: VAJK ELLEN SZÓLOK
LÉT TUDAT a tudomány és a vallások közötti szakadékot kitöltő IGAZ VALÓSÁG - © 2008 - 2017 - korpuszkularis-energia.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: korpuszkuláris energia - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »