LÉT TUDAT a tudomány és a vallások közötti szakadékot kitöltő IGAZ VALÓSÁG

Nyugvó elektron, Elektroaktív elektron, Gravitron, Foton, Jomaidon, Mezon, Pozitron, Bilon, Jang=Tudon, Jin=Seton, Duton, Egységes elemi részecske=gamma sugárzás

PÁL HARMADIK LEVELE A FÖLDI NÉPESSÉGHEZ

Becsület, tisztelet és másokért cselekvés!

 

Ha ez a 3 szempont vezérelt volna Krisztus után 1000-től minden hatalomra jutott magyar embert, akkor most 2011-ben a világot boldog egységbe vezető magyarság lennénk. Amit mi kaptunk a két precessziós év előtti elpusztult kultúrából és a legutóbbi lepusztulás utáni fétoni behatásból, azt mind az emberiség javára fordítva, az univerzum legboldogabb teremtményeit hordozó bolygó lenne a Föld.

Nem uralkodna rajtunk a THULE élén álló 5 zsidó családfő, akik meghatározzák a kormányok állásfoglalását és a bankok pénzügyi manipulációit az egész Föld vonatkozásában. Ők azok, akik 1/20-ára akarják csökkenteni a földi népességet csendesen és eredményesen a génmanipulált vetőmaggal és a hisztériát okozó járványok elleni oltásokkal.

Sajnos az Úristen nem volt tökéletes teremtő. JHVH azaz Jehova Atyám ott kalkulálta el a teremtést, amikor a zsidóknak beépítette jellemükbe az abszolút – csak egymás – támogatását mindenkivel szemben. Nem számolt minden lehetséges következménnyel.

Ezért a magyarság megalkotásánál a rivalizálást próbálta ki.

Őneki a 2. teremtő idő múlási sebessége sokkal hosszabb lefutású, mint a mi 3. igen rövid ciklusú alkotó időtényezőnk. (1. teremtő idő az ATYA ISTEN időmúlási sebessége.)

A hazáruló kormányzat által 2004-ben vállalt megegyezést 500 000 zsidó Izraelből Magyarországba való áttelepülésére már eddig is lényegesen túlteljesítették. A zsidó állam az arabokkal szembeni genocidiumát figyelmen kívül hagyva, mégis más nemzeteket meg sem említve, örökké csak a magyarok, éspedig „kollektív” vétségét emlegetik a holokausztért (pl a MÁV beperléséhez is partnernek megtalálták a kollaboráns volt „honatyákat”).

A zsidóság csak a saját érdekeiért harcol más nemzeti érdekek figyelmen kívül hagyásával az emberiség ellen.

Ennek ellenére már mindig a magyarságé a zászló.

A magyarokat 1900-tól küldi szét az Úristen a Földön, hogy felélesszék az elaggott intelligenciájú népeket. Azóta az új választott nép a magyarság.

A zsidóság minden reakciós hatása Világviszonylatban ellenünk irányul, elsősorban a vörös, de minden kormányzatba, sőt még a klérusba is beépülve. A magyar kormányzatban láthatjuk maximálisan beépülve, összefonódva, de az amerikai kormányzat is az ő diktálásuk szerint működik, csak pénzügyi manőverekkel fogva tartva és a népet hülyítve.

A zsidóság előtt is volt választott népe az Úristennek. Ez a germán volt. Őelőttük pedig a gall. Erre mindig szükség volt, mert beltenyészettel bármely nemzet elaggott volna.

A régi választott nép sohasem akarta harc nélkül átadni a vezetést az újnak. Sokszor ez a harc 100 évekkel elhúzódott az új választott nép bevetése utánra, mert érzelmi, indulati forrása volt. Mint láttuk a közelmúltban eltartott 1945-ig.

A magyarságnak sem lesz könnyebb a sorsa, hogy kivívja a Világelsőbbséget, hiába szerte a Világban már eléje lépett a zsidó genetikának tudomány, művészet és feltalálói tevékenység területén.

Ennek érthető oka van. Az emberi lelkek fejlődése során a már sok intelligenciát gyűjtötteket mindig az új választott népbe születteti testbe az Úristen.

Most már nincs értelme a harcnak. 2034 és 2038 között Jehova népesség frissítő politikájától függetlenül annyi kozmikus masszívumok általi becsapódás fogja érni a Földet, hogy a népességnek válogatatlanul csak 1 /4 -e - 1/3 -a marad életben, - ha addigra a nukleáris erőművek és támadó nukleáris arzenálok megszűnnek. Amennyiben nem kerül sor erre, hogy ezek a hatalmas gamma sugárforrások azidőig felszámolásra kerüljenek, akkor nincs reménye a Földön a jelenlegi emberiség fennmaradásának.

Emberek ! Azt kell megértsétek, hogy az Úristen időnként, - az Ő 2. időtényezője szerinti – gyakorisággal, mindig tanította az általa teremtett földi emberiséget kiválasztott közvetítőkön keresztül (Buddha , Jézus, Máni, Mohamed). Mindig az adott időben meglévő szellemi színvonalat alapul véve tette ezt a közvetítők által.

Most nem beszélek az előző, a JHVH = Jehova általi első ember teremtése óta ismétlődő katasztrófákban elpusztult népességekről és azok kúltúrájáról, csak a mostani felfejlődött kúltúráról szólok.

Ezekről bővebb ismeretet kaphattok 1. levelemként közreadott LÉT-TUDAT című KÖNYVből, amely a VÉDÁK, UPANISHÁDOK , TAO, BIBLIA , KORÁN következő láncszemeként a mostanra felfejlődött tudományos szellemi szintre alapozottan egyenesen Őtőle és az ATYA ISTENTŐL származó fizika, magfizika, élettani ismeret.

Senki számára sem kikerülhető az Univerzum Törvénye , a Tízparancsolat, amit fentiekben is idéztem a KÖNYVből.

Mindenki ennek mércéjével lesz elszámoltatva minden elhalásakor, kivéve a Jehova által nem befolyásolható és az ATYA ISTEN kompetenciájába tartozó katasztrófák során tömegesen elhalókat. Ezeknél nincs értelme az Úristennek és az Őt szolgáló angyaloknak mérlegelni. Ezért a meghatározott intelligencia mennyiség alatti lelkek automatikusan mennek a Nirvánába, a megsemmisülésbe. Alapanyagok lesznek újak teremtéséhez.

Akik meghaladják a meghatározott intelligencia szintet, azok esetlegesen itt maradnak a Naprendszerben és elszürkülve, megkopva, de kivárják az élettér ismét lakhatóvá válását, vagy szóródnak az Univerzumban és – esetleg több ezer év után – lekondenzálnak valamelyik lakott bolygóra.

Számomra is voltak és vannak ismert személyek, akik másik – Jehova által benépesített – vagy más Teremtő Fiúk által benépesített – lakott bolygóról hasonló körülmények között csapódtak a Földre és itt születtek testbe. Amennyiben egy Teremtőnek egy fennhatósági területe szétesett vagy lakhatatlanná vált, úgy az ottani testekből elhaló lelkek akadálytalanul, de irányítatlanul sodródnak az univerzumi sugárzások közepette és ott kötnek ki, ahova esetlegesen becsapódnak. Hozott intelligenciájukkal gazdagítják az ottani generációsan átadott tudásanyagot.

Erről szól a Maya naptárban az év vége. Vagy túléljük, mint emberiség, vagy megoszlik, hogy ki hol éli túl vagy megszűnik az adott lélek létezése.

Az a legjobb, amit minden ember megtehet, hogy észbeli képességei szerinti tudását növeli az Univerzumról és a teljes emberi szerkezetről a Teremtő által közöltekkel, és szívében Krisztus Jézussal, az Ő szeretetével él, és aszerint cselekszik.

 

ÉG Veletek !

 

Sztelek Gábor Pál

kutató - mérnök

 

 

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 71
Tegnapi: 61
Heti: 71
Havi: 1 295
Össz.: 48 730

Látogatottság növelés
Oldal: PÁL HARMADIK LEVELE A FÖLDI NÉPESSÉGHEZ: BECSÜLET, TISZTELET ÉS MÁSOKÉRT CSELEKVÉS
LÉT TUDAT a tudomány és a vallások közötti szakadékot kitöltő IGAZ VALÓSÁG - © 2008 - 2017 - korpuszkularis-energia.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: korpuszkuláris energia - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »