LÉT TUDAT a tudomány és a vallások közötti szakadékot kitöltő IGAZ VALÓSÁG

Nyugvó elektron, Elektroaktív elektron, Gravitron, Foton, Jomaidon, Mezon, Pozitron, Bilon, Jang=Tudon, Jin=Seton, Duton, Egységes elemi részecske=gamma sugárzás

A HÁZASSÁG STABILITÁSA ÉS A CSONTERŐ MEGŐRZÉSE

 


Minden párkapcsolat megcsuklását jelenti, amikor a nő a menopauzához elérkezik. Ez nagyon sok esetben a férfi potenciáljától függően harmadik személyhez fordulást eredményez. Egymást tisztelő, szerető párok esetében is. A szexuális igény minden esetben személyre szabott és
nagyszámú átvilágítás eredményeként kimondható, hogy ebben van a legnagyobb eltérés, mert a tartós kapcsolatban jellemző heti 3-4-5-ször 1 óra effektív beható szeretkezéstől az évente 3-4-szer, különös ünnepléshez kötött 15 perces beható szeretkezésig bármi fellelhető volt.


Természetesen ezt befolyásolja az élettárs viselkedése és igénye, de ezek az értékek nem a kikönyörgött szeretkezésre vonatkoznak, hanem arról adnak tükörképet, amire az illető szervezetének a kiegyensúlyozott normális közérzetéhez szüksége van.


Alapvetően két ember együttélésének három kritikus mérlegpontja van.


Az első és legfontosabb a két lélek egymáshoz illeszthetősége, mert a lélek a jellem hordozója, ami mindig visszaszületik.
Hogy érthető legyen a duál párokra hivatkozom, akik úgy illeszkednek egymáshoz, mintegy kettétört pénzdarab törésfelülete. Együtt élésük a biztos boldogság záloga.


Másik jellemző a szellemi egymásnak megfelelőség.
Ellenpéldával érzékeltetem, ha egy férfi szeret csendben ülni egy vadlesen és a feleség meg szerelmes szívvel elkíséri, de nem tud 10 percig meglenni könyvolvasás nélkül, a könyvlapozás zaja elriasztja a vadat és a szenvedélyes természetimádó vadász részéről ez idővel válást eredményez.

A harmadik, ami ifjú korban egymáshoz vonzza a csinos fiatalokat, az a fiziológiai egymásnak megfelelőség, hogy ez idővel az első hevületből a fiziológiai saját norma értékhez fog igazodni. Nagyon sok esetben a párok egymás iránti tiszteletből, szeretetből, a gyermekek iránti gondoskodásból
tolerálják az eltérést, de ha a menopauza, vagy más egyéb traumatikus hatás miatt esetleg nagyságrenddel is megcsuklik a szexuális vágy az egyik félnél, az kifáraszthatja a legtartósabb emberi kapcsolatot is. Bármennyire tisztelik és szeretik egymást, ha egyik félnek tízszer annyi az igénye, mint a párjáé, akkor azt egy idő múltán nem fogják tolerálni.


Nagyon sok esetben a nőknél a menopauza beálltával lecsökken a szexuális igény és ugyanekkor a szellemi áttekintő képesség is károsodást szenved. Ennek egyszerűen hormonális háttere van és nem kell hagyni, hogy a természet megszokott rendje győzzön és a még tüzes férj agya mindig azon járjon, hogy hol tud egy másik bugyit lehúzni. A női szervezetben a csökkenőben lévő oxitocin hormon szintet időszakos rövid
kúrákkal vissza lehet javítani. Ugyanígy férfiaknál az ott megfelelő vazopresszin hormon szintet is helyesbíteni kell, amennyiben egy szeretett családtag elvesztése, vagy időszakos munkanélküliség vagy más traumatikus pszichikai hatás miatt ez rohamosan lecsökkent.

KEZELÉS


Mindkét hormonanyag bevihető időszakosan rövid kúra-szerűen. De a szervezetet is rá lehet bírni ezen hormonok újra termelésére. Ennek kulcsa nőknél az emlőbimbók, férfiaknál a mellbimbók ingerlése. Ezt az ingerlést TENSOR készülékkel megfelelő rácsíptethető elektródokkal tökéletesen el lehet végezni először mindennapos 10 perces kezeléssel.

Későbbiekben a vágyak helyreállásától függően ritkítható a kezelés és hosszabbítható a kezelés ideje maximum kétszer 15 percre. Minden esetben célszerű a párnak együtt végezni a kezelést, mert a siker azon múlik, hogy a kezelt személy saját maga szabályozza fel a TENSOR teljesítményét odáig, ahol még nem kellemetlen, ahol még jól elviselhető, és ha ezt a férfinél kezdik, akkor 2-3 perc után a hímvessző merevedése
látványosan jelzi a hatást. Bő étkezés után semmiképpen ne csináljuk és a kezelés idejét se hosszabbítsuk meg, mert a vegetatív idegrendszer kifárasztása folytán hányást eredményezhet.


A kezelés velejárója, hogy a depressziós állapotban jellemző alacsony vérnyomás is vissza emelkedik és tökéletesen lehet érezni az agy nyúltagyi részében a kezelés hatásaként jelentkező nyomásérzetet. Mellesleg a kezelési idő növelése vagy az intenzitás fokozása a pajzsmirigy  fokozottabb működését váltja ki, aminek velejárója a testzsír elbontás
fokozódása.


Női és férfi vonatkozásban teljes anyagcsere és kórházi referencia vizsgálatok részleteivel szolgál a LAM 2013;23(9) számában megjelent cikk: „Molnár László orvossal készült interjú az oxitocin napos és sötét oldala” címmel, valamint az Ideggyógyászati szemle 2007;60(3-4) számában Zelena Dóra, Domokos Ágnes, Barna István, Csabai Katalin, Bagdy György, Makara Gábor B. által írt „A vazopresszin szerepe a krónikus
stresszben a depresszió krónikus enyhe stressz modelljében vizsgálva” című, valamint a LAM 2010;20(5):291–296. Molnár: „A krónikus stressz és a depresszió, az evészavarok pszichoendokrin vonatkozásai” című cikkek.

Ez az izgató kezelés túlzottan magas vérnyomás, továbbá pacemaker használata esetén kerülendő.
A TENSOR tapadó korongos használata esetén izom és ízületi állapot javítására minden esetben ki kell kerülni a beépített fém, pl. csípő protézist. Alatta is lehet két pont között kezelni, meg fölötte is. Csak a fém-csont érintkezést nem szabad érintenie a TENSOR impulzusaival.


A stroke-osok esetében először az agyi károsodást kell felszámolni, addig TENSOROS kezelést nem alkalmazhatunk. De egyébként úgyis eredménytelen lenne.
A lézió megszüntetéséhez a protokolláris módszerek ismertek, de annak mértékét és a TENSOROS helyi kezelések elkezdhetőségét évenkénti MR vizsgálatokkal nem lehet követni. Arra van szükség, hogy a rehabilitációs osztályokon olyan orvosok dolgozzanak, akik a belelátó képességüket vagy születetten gyakorolják, vagy agykontrollos módszerrel
megtanulták működtetni.

EREDMÉNY


Az oxitocin és a vazopresszin szint helyreállása felfrissíti a szervezetet, növeli a szervezet fertőzésekkel szembeni ellenálló-képességét, valamint óriási mennyiségű életenergiát szabadít fel. Többek között az öregedő csontok vérellátásának helyre igazításában van jelentős hatása és ehhez célszerű társítani megfelelő arányban a D3 vitamint és fém testi
protézissel rendelkezők esetében a K2 vitamint is pótolni javasolt.

A két vitamin egymást erősítően fejtik ki hatásukat és tökéletesen társítható a TENSOROS kezelés bioenergetikai hatásával. A D3 vitamin hatásmechanizmusának pontos leírása megtalálható a Magyar Tudomány 2012.májusi számában dr Barna Mária és dr Bíró György: „Tanulmány a D-vitamin újonnan felismert funkciói” című cikkében.

A K 2 vitamint P vitaminnal - rutinnal- vagy Rutascorbinnal tilos együtt alkalmazni a máj méreg-megkötő képességét lerontó együtt-hatás miatt. Szívinfarktus teljes gyógyulásáig a szeretkezést a magömlés előtt kell abbahagyni, csak akkor szabad újra végig vinni, ha már teljesen felerősödött a szívizomzat.


A prenylamin – amfetamin csoportba tartozó kémiai molekula, a
koszorúér tágító hatású kálcium csatorna blokkoló – ( a Corontin forte hatóanyaga volt, amit érthetetlenül kivontak a forgalomból) gyógyszeres terápia mellett a vizualizáció – jóga – és a TEREMTŐ ÚRISTENNEL való aktív kapcsolat a leghatásosabb az infarktus után. A torna csak terhelés nélkül
végezhető.


Kellemes fiatalodást kívánunk minden kedves megértőnek


Budapest, 2014.03.29.


Magony Edit dr                                                                Sztelek Gábor Pál
      orvos                                                                           kutató mérnök

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 43
Tegnapi: 23
Heti: 317
Havi: 1 546
Össz.: 36 676

Látogatottság növelés
Oldal: A HÁZASSÁG STABILITÁSA ÉS A CSONTERŐ MEGŐRZÉSE
LÉT TUDAT a tudomány és a vallások közötti szakadékot kitöltő IGAZ VALÓSÁG - © 2008 - 2017 - korpuszkularis-energia.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: korpuszkuláris energia - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »