JEHOVAH ÚRISTEN FEGYELMEZŐ ESZKÖZEI
Gondoljunk bele, hogy egy rossz életvitellel fertőzött közösséget hogyan lehet kigyógyítani?
Amikor ez a közösség minden egyes tagja szellemi tudását továbbadja utódainak és ezzel viselkedési formáit, akkor ez a szemlélet mindenkinek továbbadódik.
Ugyanez van pl. Dél-Amerikában vagy Afrikában.
Afrikában az egymással érintkezés értelmileg szellemvilág által vezérelt formái megadták az ebola járvány továbbterjedésének alapjait.
Ugyanígy most Dél-Amerikában a Zika vírus járvány megint azokon söpör végig, akik egy homoludens kultúra szellemi folytatói.
Nem voltak ezek a szabályozó argumentumok kellően kemények, de a törzsállományt mindenképpen kitakarították.
Hiába próbált meg a tudományos világ ellene szegülni az Úristen akaratának, amivel elindította ezeket a járványokat, nem ért el átütő eredményt. Ezek jöttek és megálltak, amikor az Úristen elégnek gondolta. Bármikor újakat indíthat.
Nincs akadálya annak, hogy bármikor, akár az egész földi népességet letakarítsa a Földről, amennyiben haragját kiváltja az emberi dühödt ego.
Édes Úristen mindig szabályozta a földi népesség szaporodását. Ő abba már nem tud belenyúlni, hogy ki kivel mennyit szeretkezzen. Csak a mentális és a lélek szinten tud beavatkozni, mert Ő 6-tól a 16-változós anyag-energia térszerkezet.
Az általa teremtett ember pedig 4- 7 -változós térszerkezet. Tehát csak a 6- és 7-változós térszerkezetekben van egymással együttműködési lehetőség. Ezt viszont az ember a saját egoja szerint a 4-változós gondolkodásával bármikor elnyomhatja és ez a gyakori. A szabad akarat a 4-változós analitikus gondolkodásnak az eredménye. És aki nem tud 6- és 7-változós emberi szerkezetében a Teremtőhöz kapcsolódni, az megtapasztalja először gondolt előnyeit és annak később következő hátrányait.
Az életek sokasága arról szól, hogy a lélek mindent kipróbálhat, mindennek megtapasztalja a következményét és a végén a megtapasztalás eredményéről számol be és ennek eredményeként fejlődhet tovább a 6- 16-változós anyag-energia szerkezetben bébiként, vagy pedig kerül a Nirvánába, mert nem gyűjtött elegendő intelligenciát és alapanyag lesz, mint a gyurma a kisgyermek kezében, újra induló életek elindításához.
Az elkövetkező időszakban nem minden lélek fogja továbbélni életét itt a Földön, mert olyan kegyetlen becsapódások fogják érni a Földet. Ezért aki elég intelligencia szintű azt az Úristen más lakott területekre telepíti át halál után a lelket az Univerzumban.
Áldom az ATYA ISTENT, a Teremtő Fiú Isteneket és akik vezetnek engem és a Szent-Lelket, aki táplál mentális testemen keresztül teljességében. Ámen, ámen, ámen !
Budapest, 2016. 02. 07.
Magony Takács Edit Sztelek Gábor Pál