FÉL A ZSÍROS ÉTELEKTŐL? INKÁBB OLAJJAL FŐZ? MEGFEKSZI A GYOMRÁT A NEHÉZ ÉTEL ÉS TABLETTÁKKAL KÖNNYÍT?
Itt az ideje, hogy kitakarítsa az epeutakból az oda betömörödött köveket, golyócskákat, elzáródásokat!
Nagyon egyszerű és rövid a program. Meg kell venni a gyógyszertárban 100 g MgSO4-t, tehát keserűsót és nem Na2SO4-t, azaz glaubersót. Sajnos vannak gyógyszertárak, ahol keserűsóként a glaubersót adják ki. Rá kell szánni délutántól másnap délelőttig az időt és délben csak könnyű ebédet fogyasztani, majd 16 – 18 – 20 – órakor egy-egy negyed részét a keserűsónak elkeverve 1 evőkanálnyit 2 dl vízben kell meginni és az előre beszerzett lehetőleg piros héjú grapefruitot szilárd részektől leszűrve 1,8 dl-t 1,5 dl extra szűz oliva olajjal 22 órakor összerázva kell meginni és azonnal lefeküdni éjszakára. Nagyon kellemes ez az olivaolajos grapefruitlé, olyan, mint egy jó salátalé. Reggel 6 h – kor kell meginni a 4. negyedét a keserűsónak feloldva. 10 h – kor már lehet lágy gyümölcsöt fogyasztani, pl. banán, őszibarack, sárgabarack, málnafélék, sült sütőtök. Délben már kellemesen lehet ebédelni, de nem túlzott mennyiséget fogyasztani!
A délutáni program során megtapasztaljuk, hogy a WC kagylóban nagy valószínüséggel sötétzöld környezetben csomók tömkelegét találjuk, amit nem kell emlékbe összegyűjteni, mint azt néhányan tették. Különösebben fáradtságérzet nem fog jelentkezni másnap, ha a kezdéskor nem voltunk nagyon kimerültek. Ez egy olyan tökéletes módszer, ami legalább 1 évre tökéletes működést biztosít a májnak és az epehólyagnak. Lehet, hogy hosszabb időre is, de azt mindenki maga érzi, hogy mikor kezd megint undorkodni a zsíros ételektől. Egyébként mindenkinek ajánlott heti egy alkalommal egy jó szalonnás rántotta elfogyasztása.
Jó egészséget!
Magony Takács Edit dr Sztelek Gábor Pál orvos kutató mérnök
Budapest , 2014. 10. 09.